Due médiaügynökség

DUE Médiatalálkozó

A DUE Médiaügynökség és partnere a DUE Médiahálózat minden ősszel megrendezi a DUE Médiatalálkozót, mely minden évben egy aktuális tematikát ölel fel. A program keretében a diákújságírók és a diákrádiósok a szakma ismert és elismert képviselőitől kapnak betekintést a „nagy média” műhelytitkaiba.

A kiemelt szakmai program célja, hogy fórumot, találkozási lehetőséget biztosítson az országszerte megjelenő diáklapok és az Országos Iskolarádió Hálózattal együttműködő sulirádiók szerkesztőségeinek, továbbá azoknak a pedagógusoknak, akik évről évre segítik az újságírást, illetve a rádiózást az iskolákban. Így fórumot teremtünk a diákszerkesztőségek tagjainak, hogy megismerjék társaik munkáját is.

A DUE Médiatalálkozó fő tematikája pedig mindig egy aktuális témára fókuszálja a résztvevők figyelmét, melyek alaposabb megismeréséhez szakértőket, ismert és elismert médiaszakembereket hívunk meg. Ilyen átfogó tematikák voltak az elmúlt években hazánk EU csatlakozása, a drogprevenció, a káros médiatartalmak felismerése.

A minden érdeklődő számára nyitott rendezvényre az ország minden régiójából érkeznek 17+ korcsoportból a fiatalok. Közel 300 érettségi előtt álló vagy felsőoktatásban tanuló diák fordul meg a rendezvényen, melynek helyszíne a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A rendezvény résztvevői aktív diákújságírók, diákrádiósok, akik a saját közösségeik véleményvezéreiként sok száz társukra vannak hatással.

Ügynökségünk és a DUE Médiahálózat mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy segítse és támogassa a diáklapokat, azok szerkesztőségeit. Ennek okán a DUE Médiatalálkozó keretében meghirdetjük a CÍMLAP+ARC diáklap-szépségversenyt. A megmérettetésen diáklap-szerkesztőségek vesznek részt, a közép-, de főleg a felsőoktatási lapoktól. A verseny nyertes lapjának következő címlap elkészítését egy profi szakember segíti, és a szerkesztőség ezen felül 75 000 Ft-os támogatást nyer a következő lapszámának megjelenéséhez. A zsűri tagjai ismert média szakemberek, akik véleménye hiteles a verseny résztvevői számára.

DUE Tallózó – ifjúsági magazin

A DUE Tallózó a tanév minden hónapjában jelentkező ifjúsági magazinunk, mely az ország diáklapjaiból válogatja a legjobb írásokat. Hónapról hónapra a legjobbat akarjuk mutatni zenében, filmben, könyvben, dizájnban és más kulturális dolgokban, fontos témákról beszélünk természetes hangon.

DUE Rádió – Országos Iskolarádió Hálózat

A DUE Médiahálózat több mint 15 éve működteti Országos Iskolarádió Hálózatát. A hálózatnak közel 300 iskola a tagja. A tagiskolák óraközi szünetekben saját rádióhálózatukon játsszák le a DUE Rádió műsorait. A DUE Rádió műsorait több, mint 200 ezer fiatal hallja óraközi szünetekben az iskolákban.

DUE Online – ifjúsági médiaportál

A DUE Online Magyarország ifjúsági médiaportálja, mely a média iránt érdeklődő fiatalok és a véleményvezér diákújságírók, diákrádiósok legfontosabb virtuális találkozóhelye. Az elmúlt évben közel félmillió egyedi látogatója volt a tematikus portálnak.

Országos Ifjúsági Sajtófesztivál

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál a fiatal újságírók és rádiósok legnagyobb éves seregszemléje. A rendezvényre szerte az országból több mint 1500 olyan fiatal kap meghívást, aki kötődik a diákmédiához. A fesztivál célja a fiatalok képzésén és szórakoztatásán túl a tehetséggondozás.

DUE Médiatalálkozó

A DUE Médiaügynökség és partnere a DUE Médiahálózat minden ősszel megrendezi a DUE Médiatalálkozót, mely minden évben egy aktuális tematikát ölel fel. A program keretében a diákújságírók és a diákrádiósok a szakma ismert és elismert képviselőitől kapnak betekintést a „nagy média” műhelytitkaiba.

Kommunikációs és Média Szaktábor

A DUE Médiahálózat Kommunikációs és Média Szaktábora Magyarország legmagasabb színvonalú, gyakorlatorientált médiatábora. Ez az intenzív gyakorlati képzés egyedülálló, rendkívül hatékony, hiánypótló. A táborban a szakmai munkát a médiában dolgozó elismert szakemberek végzik.

Aktivitások (szakmai pályázatok, játékok, versenyek)

A DUE Médiaügynökségnek több éves tapasztalata van a diákoknak szóló aktivitások, pályázatok, versenyek lebonyolításában. A különböző versenyek, pályázatok fontos célja, hogy a célcsoport tagjai aktív részesei legyenek az adott kampánynak, projektnek, ezáltal magukénak érzik a témát.

Due médiaügynökség

- DUE Produceri Iroda Kft.
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
+36 1 220 5844 due@due.hu